Istenem ez a srác egy adonisz én mondom.
Barna szemek, és a tetoválásai. Szerintem, ha képes lettem volna, most már egy
pocsolya lennék. Elég hülyén nézhettem ki ott tátott szájjal és kidülledt
szemekkel. Megráztam a fejemet majd újra ránéztem.
- Még egyszer bocsi, hogy neked mentem, de
most mennem kell. –motyogom, majd kikerülve indulok haza fele.
Hallom, hogy utánam szól, de nem állok
meg. Még csak az kéne, hogy hülyét csináljak magamból egy ilyen srác előtt.
Kizárt dolog meg amúgy is holnapra már nem is fogja tudni, hogy ki vagyok.
Haza érve ledobtam a cuccomat a szobámba
majd lementem a lépcsőn, hogy megcsináljam a vacsoránkat. Az órára ránézve
láttam, hogy még van 2 órám anya érkezéséig. Palacsinta. Ez lesz a vacsora úgy
is ráérek. Az ipadomat bedugtam a fülembe és már is csináltam a palacsintákat.
Mivel csak ketten vagyunk ezért nem csináltam olyan sokat, mint máskor szoktam.
Ilyenkor áldás, hogy egyke vagyok. Apukám még kiskoromban meghalt
autóbalesetben, azóta csak ketten vagyunk anyuval és bár néha nagyon is hiányzik az apukám, egyre inkább hozzá szokom, hogy már csak ketten vagyunk egymásnak. Az
elején sokat sírtam, valamikor még most is néha, ha rá gondolok, de próbálok minél
kevesebbet gondolni rá.
7 órára betoppan anyu és neki látunk a
vacsorának. Vacsora után felmegyek a szobámba és megcsinálom a házi
feladatokat. Hihetetlen mennyit képesek feladni, mintha nem is létezne másik
világ a sulin kívül. Már éjfél is elmúlik mire megcsináltam az össze leckét és
tanultam másnapra. Most nehogy azt gondoljátok, hogy stréber vagyok. Dehogy is.
Nekem a tanulás abból áll, hogy egyszer átolvasom, és ami megmarad, abból összehozok
egy 3-ast esetleg egy 4-est.
Befészkelem magam a puha ágyamba és már is
elaludtam. Liamról álmodtam és nem valami szépet. Azt álmodtam, hogy egy autóbalesetben meghalt majd kiderült, hogy nem is ő, hanem én. Sajnos ez az álom
rányomta a bélyeget a mai napomra. Kezdetnek majdnem elkéstem az első órámról, ebédidőben
egy centin múlott, hogy ne rám boruljon a tálcám. Majd az mikor a folyosón
szembe találkoztam Liammel.
- Hé... te vagy a tegnapi lány. Miley igaz? – jött elém Liam.
- Öh... izé igen. Én vagyok az te meg
Liam. – mondtam.
- Nem is tudtam, hogy te is ide jársz. – nézett rám.
- Hát én sem, hogy te ide jársz. – motyogom.
- Végeztél mára? – kérdezte meg.
- Igen. Épp a cuccomért mentem volna, ha
nem ütköztem volna össze veled. – mondom.
- Elkísérlek. – mondta majd meg sem várva
a válaszom indult el a szekrényem felé, bár gőzöm sincs honnan tudta melyik az ennyimé.
Kivettem a cuccomat majd, csak azt vettem
észre, hogy Liam kikapja a kezemből a táskám és a vállára rakja. Elmotyogtam,
hogy én is tudom ám vinni mire megrándította a vállát. Nem volt más választásom
követnem kellett. Kint oda ment az egyik kocsihoz és kinyitotta az anyós ülést.
- Szállj be. – mosolygott rám.
Össze vagyok zavarodva, de azért mit ad
isten beültem mellé. Egyszer élünk csak.
- Láttad már Londont? – kérdezte meg nagy
sokára.
- Még nem volt alkalmam teljesen körbe
nézni. Csak a fontosabb helyeket néztem meg. – mondtam.
- Például? – nézett ki a szélvédőn.
- A boltokat. Megkerestem melyik a
legközelebbi bolt. Nekem ez egyelőre elég. – válaszolom.
- Hát akkor ideje, hogy körbe vezessen
valaki téged. – nevetett fel.
És tényleg betartotta. Megmutatott minden
olyan helyet ahová mindig is el akartam menni csak soha nem volt időm, és most
még is itt vagyok. Legjobban a London Eye tetszett, csak sajna nem volt már
időnk felülni rá. Voltunk még a Big Ben-nél is. Majd végül beültünk a
Starbucksba. Rendeltünk magunknak egy-egy kávét majd kerestünk egy eldugott
asztalt.
- Köszönöm a mai napot Liam. El nem tudtam
volna képzelni ennél őrültebb napot, mit a mostani. - néztem rá hálásan. Nem is
tudom mikor voltam utoljára ilyen boldog. Talán még apukám halála előtt.
- Nagyon szívesen Miley. Nekem is tetszett
a mai nap. Amúgy merre laksz? Elmennék, hétfőn érted aztán együtt mehetnénk suliba,
ha gondolod. - vakarta meg a nyakát.
Épp válaszolni akartam mikor megcsörrent a
telefonom. Anya. Szememet forgatva vettem fel. 10 perc sem kellett, és már is
mérges voltam anyukámra. Miért szól bele mindig az életembe? Gyorsan
elköszöntem majd letettem.
- Liam. – nyeltem egy nagyot. - Lenne
kedved átjönni vacsorára? Anya meg akar ismerni téged. – morogtam . Kérlek, mondj nemet. Bármit megteszek,
csak mondj nemet.
- Persze. Jól hangzik. Akkor induljuk. – nevetett fel az arcomon.
Így hát elindultunk hozzák. Nem tartott
tovább 5 percnél és már meg is érkeztünk. Mikor megláttam anya kocsiját legszívesebben
elfutottam volna. Miért mondtam el egyáltalán Liamnek? Csigalassúsággal szálltam
ki a kocsiból. Belépve az ajtón anyával találkozunk, aki épp főz. Úristen. Gyorsan oda szaladok
hátha menthető, még de ránézve rájöttem, hogy ezt már nem lehet megmenteni.
- Anya. Kinyírtad a kajánkat. Halott kaját
nem eszek. – kiáltottam fel. Hallom, hogy a háttérben Liam röhög. De még ez sem
tud annyira zavarni, mint az, hogy anya kinyírta a kajánkat.
- Kutya baja sincs szívem. – néz rá anya.
- Vagy talán még is. – nevet fel, majd megpaskolja az arcomat. - Megcsinálod
te míg én elbeszélgetek Liammel? – húzza fel az egyik szemöldökét.
- Anya. – nyögök fel. Ilyen nincs.
- Nem csinálok semmi rosszat sem drágám,
csak megismerkedem az első barátoddal. – kacsint rám. - Remélem finomat fogsz
csinálni. – ad egy puszit az arcomra majd Liammel együtt bemennek a nappaliba.
Mindig ezt csinálja, bárkit is hozok, haza
mindig cikis helyzetbe hoz. Csak egyszer lehetne normális anyuka, aki tud főzni
és nem hoz ilyen helyzetekbe. 1 óra múlva kész lettem a vacsorával, és amikor
beléptem a nappaliba anya már is a fotó albumot mutatja Liamnek.
- Anya. - sikítom a nevét majd oda rohanva
kapom ki a keze közül az albumot.
- Jaj Miley nem is mondtad milyen cuki
voltál régen. - néz rám Liam. Bárcsak lehetne, szemel ölni, mert akkor most
mindketten halottak lennének.
- Már kész is a vacsi? - néz rám anya.
- Igen. - morgom, majd faképnél hagyom
őket.
Vacsora közben sem szólok hozzájuk, sőt
rájuk sem nézek. Ezzel nagyon messzire ment anya. Nem elég, hogy cikis helyzetbe
hozott még a családi képeket is megmutatta neki. Hisz benne van apu képei is,
még amikor itt volt. Érzem, hogy a szemeimet ellepi a könny.
- Kicsim minden rendben? - teszi a kezét a
kezemre anya. Ránézek és elönt a harag. Haragszom anyára, mert megmutatta az
albumot, haragszom Liamre amiért megnézte a képeket és haragszom magamra, hogy
ennyi év után is sírok, ha csak apára gondolok. Eltolom magamat az asztaltól,
majd a fogasról magamra kapom a kabátomat és kiviharzok az ajtón. Amilyen szép
időnk volt délután mostanra felváltotta a szakadó eső. Megállok és felnézek az
égre. A könnyeim összekeverednek az esővel és most az egyszer úgy érzem, hogy
talán sohasem fogom tudni túl tenni magamat apa halálán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése