2015. március 19., csütörtök

Second Chapter

Istenem ez a srác egy adonisz én mondom. Barna szemek, és a tetoválásai. Szerintem, ha képes lettem volna, most már egy pocsolya lennék. Elég hülyén nézhettem ki ott tátott szájjal és kidülledt szemekkel. Megráztam a fejemet majd újra ránéztem.

- Még egyszer bocsi, hogy neked mentem, de most mennem kell. motyogom, majd kikerülve indulok haza fele.

Hallom, hogy utánam szól, de nem állok meg. Még csak az kéne, hogy hülyét csináljak magamból egy ilyen srác előtt. Kizárt dolog meg amúgy is holnapra már nem is fogja tudni, hogy ki vagyok.
Haza érve ledobtam a cuccomat a szobámba majd lementem a lépcsőn, hogy megcsináljam a vacsoránkat. Az órára ránézve láttam, hogy még van 2 órám anya érkezéséig. Palacsinta. Ez lesz a vacsora úgy is ráérek. Az ipadomat bedugtam a fülembe és már is csináltam a palacsintákat. Mivel csak ketten vagyunk ezért nem csináltam olyan sokat, mint máskor szoktam. Ilyenkor áldás, hogy egyke vagyok. Apukám még kiskoromban meghalt autóbalesetben, azóta csak ketten vagyunk anyuval és bár néha nagyon is hiányzik az apukám, egyre inkább hozzá szokom, hogy már csak ketten vagyunk egymásnak. Az elején sokat sírtam, valamikor még most is néha, ha rá gondolok, de próbálok minél kevesebbet gondolni rá.
7 órára betoppan anyu és neki látunk a vacsorának. Vacsora után felmegyek a szobámba és megcsinálom a házi feladatokat. Hihetetlen mennyit képesek feladni, mintha nem is létezne másik világ a sulin kívül. Már éjfél is elmúlik mire megcsináltam az össze leckét és tanultam másnapra. Most nehogy azt gondoljátok, hogy stréber vagyok. Dehogy is. Nekem a tanulás abból áll, hogy egyszer átolvasom, és ami megmarad, abból összehozok egy 3-ast esetleg egy 4-est.
Befészkelem magam a puha ágyamba és már is elaludtam. Liamról álmodtam és nem valami szépet. Azt álmodtam, hogy egy autóbalesetben meghalt majd kiderült, hogy nem is ő, hanem én. Sajnos ez az álom rányomta a bélyeget a mai napomra. Kezdetnek majdnem elkéstem az első órámról, ebédidőben egy centin múlott, hogy ne rám boruljon a tálcám. Majd az mikor a folyosón szembe találkoztam Liammel.

- Hé... te vagy a tegnapi lány. Miley igaz?  jött elém Liam.
- Öh... izé igen. Én vagyok az te meg Liam.  mondtam.
- Nem is tudtam, hogy te is ide jársz.  nézett rám.
- Hát én sem, hogy te ide jársz.  motyogom.
- Végeztél mára?  kérdezte meg.
- Igen. Épp a cuccomért mentem volna, ha nem ütköztem volna össze veled.  mondom.
- Elkísérlek.  mondta majd meg sem várva a válaszom indult el a szekrényem felé, bár gőzöm sincs honnan tudta melyik az ennyimé.

Kivettem a cuccomat majd, csak azt vettem észre, hogy Liam kikapja a kezemből a táskám és a vállára rakja. Elmotyogtam, hogy én is tudom ám vinni mire megrándította a vállát. Nem volt más választásom követnem kellett. Kint oda ment az egyik kocsihoz és kinyitotta az anyós ülést.

- Szállj be.  mosolygott rám.

Össze vagyok zavarodva, de azért mit ad isten beültem mellé. Egyszer élünk csak.

- Láttad már Londont?  kérdezte meg nagy sokára.
- Még nem volt alkalmam teljesen körbe nézni. Csak a fontosabb helyeket néztem meg.  mondtam.
- Például?  nézett ki a szélvédőn.
- A boltokat. Megkerestem melyik a legközelebbi bolt. Nekem ez egyelőre elég.  válaszolom.
- Hát akkor ideje, hogy körbe vezessen valaki téged.  nevetett fel.

És tényleg betartotta. Megmutatott minden olyan helyet ahová mindig is el akartam menni csak soha nem volt időm, és most még is itt vagyok. Legjobban a London Eye tetszett, csak sajna nem volt már időnk felülni rá. Voltunk még a Big Ben-nél is. Majd végül beültünk a Starbucksba. Rendeltünk magunknak egy-egy kávét majd kerestünk egy eldugott asztalt.

- Köszönöm a mai napot Liam. El nem tudtam volna képzelni ennél őrültebb napot, mit a mostani. - néztem rá hálásan. Nem is tudom mikor voltam utoljára ilyen boldog. Talán még apukám halála előtt.
- Nagyon szívesen Miley. Nekem is tetszett a mai nap. Amúgy merre laksz? Elmennék, hétfőn érted aztán együtt mehetnénk suliba, ha gondolod. - vakarta meg a nyakát.

Épp válaszolni akartam mikor megcsörrent a telefonom. Anya. Szememet forgatva vettem fel. 10 perc sem kellett, és már is mérges voltam anyukámra. Miért szól bele mindig az életembe? Gyorsan elköszöntem majd letettem.

- Liam.  nyeltem egy nagyot. - Lenne kedved átjönni vacsorára? Anya meg akar ismerni téged.  morogtam . Kérlek, mondj nemet. Bármit megteszek, csak mondj nemet. 
- Persze. Jól hangzik. Akkor induljuk.  nevetett fel az arcomon.

Így hát elindultunk hozzák. Nem tartott tovább 5 percnél és már meg is érkeztünk. Mikor megláttam anya kocsiját legszívesebben elfutottam volna. Miért mondtam el egyáltalán Liamnek? Csigalassúsággal szálltam ki a kocsiból. Belépve az ajtón anyával találkozunk, aki épp főz. Úristen. Gyorsan oda szaladok hátha menthető, még de ránézve rájöttem, hogy ezt már nem lehet megmenteni.

- Anya. Kinyírtad a kajánkat. Halott kaját nem eszek.  kiáltottam fel. Hallom, hogy a háttérben Liam röhög. De még ez sem tud annyira zavarni, mint az, hogy anya kinyírta a kajánkat.
- Kutya baja sincs szívem.  néz rá anya. - Vagy talán még is.  nevet fel, majd megpaskolja az arcomat. - Megcsinálod te míg én elbeszélgetek Liammel?  húzza fel az egyik szemöldökét.
- Anya.  nyögök fel. Ilyen nincs.
- Nem csinálok semmi rosszat sem drágám, csak megismerkedem az első barátoddal.  kacsint rám. - Remélem finomat fogsz csinálni.  ad egy puszit az arcomra majd Liammel együtt bemennek a nappaliba.

Mindig ezt csinálja, bárkit is hozok, haza mindig cikis helyzetbe hoz. Csak egyszer lehetne normális anyuka, aki tud főzni és nem hoz ilyen helyzetekbe. 1 óra múlva kész lettem a vacsorával, és amikor beléptem a nappaliba anya már is a fotó albumot mutatja Liamnek.

- Anya. - sikítom a nevét majd oda rohanva kapom ki a keze közül az albumot.
- Jaj Miley nem is mondtad milyen cuki voltál régen. - néz rám Liam. Bárcsak lehetne, szemel ölni, mert akkor most mindketten halottak lennének.
- Már kész is a vacsi? - néz rám anya.
- Igen. - morgom, majd faképnél hagyom őket.

Vacsora közben sem szólok hozzájuk, sőt rájuk sem nézek. Ezzel nagyon messzire ment anya. Nem elég, hogy cikis helyzetbe hozott még a családi képeket is megmutatta neki. Hisz benne van apu képei is, még amikor itt volt. Érzem, hogy a szemeimet ellepi a könny.


- Kicsim minden rendben? - teszi a kezét a kezemre anya. Ránézek és elönt a harag. Haragszom anyára, mert megmutatta az albumot, haragszom Liamre amiért megnézte a képeket és haragszom magamra, hogy ennyi év után is sírok, ha csak apára gondolok. Eltolom magamat az asztaltól, majd a fogasról magamra kapom a kabátomat és kiviharzok az ajtón. Amilyen szép időnk volt délután mostanra felváltotta a szakadó eső. Megállok és felnézek az égre. A könnyeim összekeverednek az esővel és most az egyszer úgy érzem, hogy talán sohasem fogom tudni túl tenni magamat apa halálán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése