Seventh Chapter

Olyan gyorsan elrepült az idő, hogy mire észbe kaptam már mennem kellett az x factorba. Egész nap kész ideg voltam, hála az én kedves bátyámnak. Egy egyszerű szettnél maradtam. Gyors megfésülködtem majd már mentünk is. Mikor megérkeztünk, már rengetegen voltam ott, kicsit és nagyon is. A pulthoz lépve megkaptam a számomat 19361. Na most már csak várni kell, ami nekem a halálom. Legalább harminc-szor elénekeltem magamban a dalt, de még mindig úgy voltam vele, hogy ha a színpadon leszek az egész elvész majd. 4 óra múlva sor került rám.

- Ügyes leszek húgi. Letarolsz mindenkit. - ölelt magához a Steve.

- Aha. - motyogom. Felmentem a lépcsőn majd ki a zsűri elé. Édes istenem már most izgulok peig csak a mentorok vannak itt.

- Hello. Kit üdvözölhetünk? - kérdezi Nicole.

- H-hello. Miley. Miley Black. - mondom.

- Melyik számot fogod előadni? - néz rám Demi.

- A Little Bit Of Your Heart. - mondom. Csak sikerüljön.

- Rendben. Akkor hajrá. - mondja Nicole.

Amikor meghallom az első hangot mindenki eltűnik és már csak én és a zene maradt. Teljes szívemből énekelem, ezzel is azt akarom megmutatni, hogy nekem itt van a helyen. Amikor vége a dalnak rá nézek a zsűrikre, aki állva tapsolnak. Kezembe temetem az arcom, így próbálva vissza tartani a sírást.

- Istenem. Gyönyörű hangod van. Én egy igen adokk. - mondja Demi.

- Nem találok szavakat, annyi érzelem jött át. Igen. - mondja Nicole.

- Egyértelmű, hogy igen. - mondja Britney.

- Igen. - mondja L.A. Reid

- Hát akkor ez egyértelmű, hogy tovább jutottál. Várj kint míg megtudod, hogy ki lesz a mentorod. - mondja Demi.

Megköszönöm, majd lassan inkább botladozva lemegyek a lépcsőn és egyenesen a bátyám karjába rohanok. Hangosan zokog az sem érdekel ha hülyének néznek érte. Boldog vagyok.

- Sikerült bátyus. Tovább jutottam. - mondom elfúló hangal.

- Tudtam. - ölel szorosabban. Csatlakozik hozzánk Beth is.

10 perc múlva mire abba tudtuk hagyni a sírást kimegyünk és várunk a hirdetésre.

- Mindjárt jövök. Felhívom Liamet. - mondom majd odébb állva csörgetem meg Liamet.

- Szia itt Liam. Hagyj üzenetet majd vissza hívlak vagy nem, de az biztos.

- Szia itt Miley, Hívj majd vissza hatalmas újságom van. - mondom majd kinyomom.

Liam is pont most nincs a telefonnál. 5 percenként nézek rá a telefonomra hátha hív, de eddig még semmi. Mit csinál, hogy nem képes vissza hívni? Órák telnek el és még mindig nem hívott. Na jó most már pipa vagyok Liamre.

Épp magamban küldöm el melegebb éghajlatra Liamet amikor kijönnek a mentorok.

- Sziasztok én Demi Lovato vagyok. Eldöntöttünk, hogy ki kihez fog csatlakozni. Nicolehoz mennek a csapatok. Britneyhez mennek a fiúk. Hozzám meg jönnek a lányok. És persze Reidhez mennek a 25 illetve a 30 felettiek. Köszönjük, hogy eljöttetek. 1 hét múlva találkozunk mindenkivel a megadott helyen. Akik nálam vannak jöjjenek utánam a többiek meg menjenek a saját mentorukhoz. - mondta majd elindult egy másik ajtó fele amin mind be kellett mennünk.

Beérve, nagy csodálkozásomra alig voltunk. Bent Demi elmondta, hogy a gépünk 2 hét múlva indul Malibura, és ott majd eldönti, hogy ki jut tovább és ki megy majd haza. Még pár szót váltottunk majd mindenki haza fele szállingózott. Haza érve az volt az első dolgom, hogy beültem egy nagy kád vízbe. Megpróbáltam még egyszer felhívni Liamet, de mindhiába. Most is csak a hangposta volt, vajon mit csinál amiért nem képes felvenni egy kibaszott telefont? Eldöntöttem ha Liam ilyen akkor én is ilyen leszek.

Amikor már jócskán eláztam a vízben kiszálltam majd felvettem egy kényelmes cica nadrágot meg egy hosszabb pólót. Befészkeltem magam az ágyamba majd kezembe vettem az én kedvenc laptopomat. Felmentem Facebookra, de semmi érdekes nem történt ezért szinte egyből le is léptem. Oldalról oldalra lépkedtem mikor megakadt valamin a szemem. Nem is akármin hanem egy cikken ami Liamről szólt és a barátnőjéről. Egy képpel együtt.

A híres One Direction aki még csak most tűnt fel a brit x faktorba 

több ezer rajongóval büszkélkedhet. De sajnos már is elkelt egy fiú. 

Liam Paynet lekapták amint kézen fogva andalog ifjú szerelmével 

Danielle Peazerrel. Sok boldogságot kívánunk nekik és reméljük 

megnyerik az x faktort. 

Ezt nem hiszem el, és még csak el sem mondta nekem. Nem így viselkedik egy legjobb barát, ha nekem lenne egy pasim elmondanám Liamnek. De ő még csak vissza sem hívott pedig már vagy 10 órája hagytam neki egy üzenetet. Lehet most is ezzel a lánnyal van, én meg le vagyok szarva. Érzem, hogy könny szökik a szemembe, megbántott. Azt hittem, hogy a legjobb barátok vagyunk és mindent megosztunk egymással. Meg ígérte, hogy ha híres lesz akkor is a legjobb barátok maradunk, erre tessék vissza sem hív. Becsukom a laptopom, látni sem akarom többet ezt a hülye gyereket. Hirtelen a fejemben egy szöveg kezd kialakulni. What could you hope to achieve, when I'm cryin' and you know why? How do you find your reasons in my deepest, darkest night? I keep givin' you up. I remember when you were my only friend. Now I'm not sure you can feel like that again. I keep givin' you up... 

Csak úgy szállnak a fejemben a szövegek és mire észbe kapok ár egy egész szöveg van leírva a füzetembe. Érzem, hogy ez a szám a szívemből van és ezt a számot Liam miatt írtam. Ez a szám róla szól és rólam. A füzetet berakom a párnám alá majd lemegyek a konyhába és csinálok egy forró csokit magamnak. Az italommal kimegyek a teraszra és leülök a hinta ágyra. Mostantól mindig ez lesz? Liam számára már nem is vagyok fontos? Most már nem is fogunk beszélni, vagy már az sem tudja, hogy létezek? Kezembe veszem a telefonomat és megpróbálom még egyszer felhívni Liamet bízva, hogy most fel is veszi. De most is csalódnom kellett hisz csak a hangposta kapcsolt be. Hát ennyi lenne, vége mindennek.

- Szia Liam. Azért hívlak, hogy gratulálhassak neked és az új barátnődnek és, hogy elmondjam pocsék egy legjobb barát vagy. Azt hittem, hogy örökre legjobb barátok leszünk, de látom te már is lecseréltél. De nem vagyok szomorú, hisz bejutottam az itt induló x faktorba. Ja igen ezt akartam elmondani neked, de már akkor sem vetted fel hát ez van. Ez lesz az utolsó üzenetem neked Liam. Sok sikert kívánok neked a továbbiakban. Nos szia és légy boldog mert én nem vagyok az mert most veszítettem egy a legjobb barátomat Liam Payne. Szia. De ha esetleg felhívsz még ma  vagy holnap mindent megbocsátok. - mondom majd kinyomom.

Muszáj felhívnia nem veszíthetem el a legjobb barátomat. Nehogy egy ilyen kis semmiség miatt távolodjunk el egymástól. Hisz könyörgök már több mint 2 éve barátok vagyunk. Lassan vissza sétálok a szobámba majd az ágyamba bújva próbálok mély álomba merülni, de látom már előre, hogy ez lehetetlen lesz. Valamikor még is csak sikerült mély álomba zuhannom mert másnap mikor felkeltem már javában sütött a nap. Ránézve a telefonomra csalódnom kellett. Liam még mindig nem hívott fel. A konyhában már bent volt a bátyám.

- Jó reggelt húgi. - mondja Steve

- Aha. Neked is. Bátyus mond csak. Tudsz egy olyan helyet ahol nagyon jó tetoválásokat csináltatnak lehetőleg olcsón? - nézek rá Stevere.

- Hát persze. Van egy haverom, kibaszott jó tetoválásokat csinál. Ingyen is megcsinálná, ha engednék neki, de mivel nem ezért mindent fél áron megkapsz tőle. Amúgy mit akarsz csinálni vele? - néz rám.

- Nem egyértelmű? Tetoválást. Kérj idő pontot. És csak, hogy tudd. Nem egyet fogok csináltatni. - mondom majd vissza megyek a szobámba.

Vissza érve hirtelen meghallom a telefonom csörgését és mint egy megvadult állat rontok rá a telefonomra. Rá nézve a képernyőre .....

Sixth chapter

Az út hosszú és nagyon fárasztó volt. Már el is felejtettem milyen hosszú is igazából az út. Legelőször a bátyám nagy fejét láttam meg és amikor közelebb értem akkor vettem csak észre, hogy ott áll mellette a menyasszonya is akiről már nem egyszer mesélt nekem. A cuccaimat egyből eldobtam, hogy a bátyám nyakába ugorhassak. Olyan mintha 1000 éve nem láttam volna.

- Jaj annyira hiányoztál már húgicám. - mondta a bátyám Steve.
- Te is nekem bátyus. - mondom. Végül kibogozom magam a karjai közül s köszönök a menyasszonyának is. - Szia Miley vagyok Steve húga.
- Beth vagyok. - mosolyog rám. Már most nagyon szimpatikus.

A bátyám segít cipelni a cuccaimat. Egész úton be sem áll a szánk. Én elmeséltem, hogy eddig mi mindent csináltunk és, hogy pontosan miért is költöztünk el, ő meg elmesélte, hogy mi mindent csinált kint a tengeren. És a nap jó híre én leszek a koszorús lány az esküvőn és a bátyám tanúja is. Mikor megérkeztünk csak tátottam a számat akkora házban élt a bátyám. Minimum 10 szoba elfért volna benne, ha nem több. Mikor végre kettesben maradok a bátyámmal elmesélem azt is, hogy anya talált magának egy pasit akit nagyon szeret. Ahogy vártam ő is teljesen kiakadt ezen. Mindig apuci pici gyerekei leszünk és valahogy sohasem tudtuk anyut elképzelni egy másik pasassal.

- Én is pontosan ilyen képet vágtam mikor anya csak úgy mellékesen meg említette, hogy amikor majd vissza megyek Angliába elmegyünk hármasban vacsorázni. Bátyus én erre képtelen vagyok. Meggyaláznám apu emlékét. - borulok ki teljesen.
- Hát akkor ne menj el. Otthon is maradhatsz vagy esetleg itt is. Ez a te otthonod is nem csak az enyém. Meg amúgy is te inkább ide való vagy mint Angliába. - mondja Steve.
- Komolyan mondod? Maradhatok?! - sikítok fel örömömben. De aztán még is csak meggondolom magam. - Akkor ki lenne anyával? Nem hagyhatjuk egyedül. Bár hízelgő, hogy itt maradhassak ahol születtem, de nem hagyhatom egyedül anyut. Most nem. - rázom meg a fejem. - Talán majd később amikor megbizonyosodom, hogy az akivel mostanában találkozgat vigyázni fog rá.
- Igen, igazad van húgi mint mindig. - nevet fel a bátyám. - Nos mihez lenne kedved egész nyáron csinálni?
- Hát nem egyértelmű? BULIZNI ÉS FÜRDENI!! - sikítok fel megint örömömben és jó kedvemben. Már most pörgök.
- Akkor este elmegyünk bulizni, hogy megünnepeljük, hogy itt vagy közöttünk. Amúgy van egy öröm hírem neked húgi. - néz rám Steve.
- Mi lenne az? Vettél nekem egy kutyát? - nézek rá elkerekedett szemmel.
- Mi dehogy is. Miért, akarsz egy kutyát?! - kérdi Steve.
- Hát ha veszel nem utasítom vissza. Na de mit akartál mondani? - kuncogok. Még ezt sem tudja, hogy a kedvenc állatom a kutya?
- Beneveztelek a most induló x faktorba. Örülsz?! - mondja izgatottan a bátyám míg én teljes sokk alatt vagyok.
- Hogy mit csináltál?!! - kiálltok fel mérgemben.
- De hát olyan tehetséges vagy muszáj, hogy mindenki megtudja. Meg amúgy is tudom, hogy ez az álmod csak nem merted eddig megtenni. - néz rám laposan.
- Ez igaz. De bátyus. Mit csináljak? Egyáltalán mikor lesz? Mit énekeljek? Mit vegyek fel? - sorolom a kérdéseket. Teljesen szét estem.
- Ne félj. 1 hónap múlva fog csak indulni addig van bőven időd kiválasztani és megtanulni a számot meg minden másra is lesz időd. - nyugtat Steve.
- Oké-oké. - próbálok mély levegőt venni. Meg kell nyugodnom. - Istenem mi van ha bejutok?  Mi lesz az iskolával? Vagy ha nem jutok be? Akkor teljesen szét fogok esni! - oké hivatalosan is be pánikholtam.
- Meg fogod nyerni húgi. Hiszek benned, akkor te is higgy magadban. Menni fog. Mert te egy Black vagy. - biztat Steve.
- Igen Black vagyok. Menni fog. - lehet, hogy most ezt hiszem, de mire elérkezett, hogy lemenjünk abba a bárba ahol ünnepelni fogunk 5-ször be pánikholtam és ugyan ennyiszer voltam izgatott is.
- Igyunk a húgomra aki lehet, hogy a következő hónapban válik híres énekessé és be fogja járni az egész világot. Ja, és persze arra, hogy itt fogja tölteni a nyarát velem. Igyunk! - kiállt fel Steve és egyszerre húzzuk le az italt.

Egész éjjel táncoltunk. Már el is felejtettem, milyen jól tud táncolni a bátyám. Alig lehet vele lépést tartani. Minden egyes órában megittunk egy felest így mire végre rászántuk magunkat arra, hogy haza menjünk már jócskán a sárga föld alatt voltunk. Ezért sajnos fel kellett hívni Beth, hogy jöjjön értünk.

- Annyira örülök, hogy itt vagyok. Köszönöm Beth, hogy eljöttél értünk. A bátyám nagyon szeret ám téged. Egész este másról sem beszélt csak rólad. Még azt is elárulta, hogy van egy anyajeled ami úgy néz ki majdnem mint egy hajó. Sőt a nemi életetekről is beszélt nekem bár meglettem volna nélküle is. - röhögöm el magam a végén.
- Steve! - kiállt fel Beth.
- Mi az jön a baba?! - kiállt fel a bátyám is.
- Nem. Még csak nem is gömbölyű a hasam. Hogy mondhatsz ilyeneket a húgodnak? Komolyan ha iszol olyan hülye vagy. - prüszköl mérgében Beth.
- Egyet értek királyném. - kiáltom fel hangosan majd ismét röhögésben török ki.

Nem tudom, hogy vagy mikor, de valahogy bekerültem az ágyamban. Másnap iszonyú fejfájásra ébredtem. Soha többet nem fogok inni. Erre meg esküszöm. Nagy nehezen bevonszoltam a másnapos fejemet a konyhába egy igen erős kávéért.

- Jó reggelt. - nyögöm ki Beth-nek.
- Neked is Miley. Hogy vagy? - néz rám Beth.
- Soha többet nem fogok inni. Merre van a bátyám? -töltök magamnak egy bögre kávét majd helyet foglalok Beth mellett.
- Alszik. Hihetetlen, hogy lassan össze házasodunk, ő meg úgy viselkedik mint egy tízen éves. Bocs. - néz rám Beth.
- Semmi baj. Hisz tízen éves vagyok. Ne haragudj rá. Nem szokott ilyen lenni. Csak örül, hogy végre együtt lehetünk. - nézek rá kutya szemekkel.
- Nem haragszom rá. Hisz ezért szerettem bele. Nem változtatnám meg semmi pénzért sem. - mosolyog el közben Beth.
- Amúgy ne félj. Nem fogom elmondani senkinek hogy van egy hajó alakú anyajegyed. - nézek rá huncut tekintettel.
- Miley! - kiállt fel Beth mire egyből a fejemhez kapok.
- Halkabban. Szét robban a fejem. - nyögök fel.
- Megérdemled. El sem tudom hinni, hogy ilyet mondott neked a bátyád. A szemtelen disznó. - morog magában Beth.

Ezután csendben nézünk magunk elé. Nem telik el sok idő és csoszogva megérkezik a bátyám is. Gyors csókot váltanak majd ő is tölt magának egy bögre kávét.

- Reggelt bátyus. - mosolygok rá.
- Semmi jó nincs ebben a reggelben. Szét szakad a fejem. - nyög fel.
- Megérdemled. - mondja ugyan azt Beth mint nekem. - Egyáltalán hogy mondhattad el a húgodnak, hogy van egy hajó alakú anya jegyem? - néz rá szúrós szemmel.
- Ilyet mondtam én? - néz csodálkozva a bátyám. Hát igen ő még nálam is jobban elázott.
- Bizony. Sőt a nemi életeteket is megosztottad velem. Bár arra nem voltam kíváncsi. - megborzongok.
- Ne haragudj rám Beth. Tegnap sokat ittam és ilyenkor nem vagyok magamnál. - néz Beth-re könyörgő szemekkel.
- Ma a kanapén alszol. - mondja Beth majd kimegy a konyhából.
- Áruló. - néz rám össze szűkölő szemmel Steve.
- Hé én sem voltam magamnál tegnap este. Amúgy is a te hibád. Miért mondasz ilyeneket nekem? Most életem végéig emlékezhetek milyen az ágyban a menyasszonyod. - morgok majd én is vissza vonulok a szobámba.

A nap többi része eseménytelenül zajlik. Éppen olvasok mikor rezegni kezd a telefonom. SMS-em érkezett.

Szia Miley. Hogy vagy? 

Mi épp Simon egyik villájában vagyunk. Nagyon király hely.

Liam az. Ezer éve nem írt már nekem.

Szia. Nem sok. Épp másnaposan fekszek és olvasok.

Annyira örülök, hogy bekerültetek. Képzeld a bátyám engem is beíratott az itt induló x faktorba.

Nem mondod. Azta! Tuti nyerni fogsz. Csak aztán ne felejts el néha meglátogatni minket.

Oké, de csak ha te sem fogsz elfeledkezni rólam. :D

Lehetetlen téged elfelejteni. xD

Köszi. De nekem mennem kell. Le megyünk a tengerhez úszni egyet. Még jelentkezem.

Szia Liam. Sok sikert :)

Neked is Miley.

Annyira hiányzik. Azelőtt mindent együtt csináltunk most meg két külön kontinensen vagyunk. Remélem örökre jó barátok leszünk és nem felejtsük el egymást.

- Miley gyere. Indulunk a partra. - kiállt fel Steve.

- Megyek. - kiálltok le.

Fifty Chapter

- Liam Payne te.... tovább jutottál. - kiáltja Nicole.

Szerintem az egész épületben az én sikításomat lehetett csak hallani. Mikor Liam lejött a lépcsőn a nyakába ugrottam és sírtam örömömben. Sikerült, Liam tovább jutott. Liam sem tud megszólalni ahogy én sem.

- Sikerült Liam. - nyögöm ki nagy nehezen. Ennél többre nem futja tőlem.

Még meg kellett várni míg mindenki fellép majd csak azután mondják meg, hogy kihez fogják rakni. Remélem Simon lesz a mentora, akkor tuti győzni fog. Sajnos Liamet elhívták, hogy kiderüljön végül is kihez került, addig én meg persze halálra izgulhatom magam. 1 óra múlva ami nekem 5 óra is volt megláttam Liamet ahogy kiabálva fut felém. Kitárom a karom és futás közben kap fel és forgat meg. Nevetve sikítok fel.

- Kihez kerültél? - kérezem meg kis idő után.

- Simonhoz. És Miley nem fogod elhinni, mint mondtak. - néz rám csillogó szemekkel.

- Mit? - kérdezem meg rémülten.

- Sajnos egyedül nem engedtek tovább. - huzza el a száját. - Ezért össze raktak 4 másik sráccal és már most úgy érzem, hogy barátok leszünk. Pedig még nem is ismerem őket. - hadarja Liam.

- Gartulálok. Remélem ti fogtok győzni. Amerikából fogok neked szurkolni és az össze pénzemet rátok fogom költeni. - ölelem meg.

- Hiányozni fogsz. - szorít magához.

- Te is nekem. - motyogom a mellkasába. - De addig még van 1 hét. Ezt az 1 hetet töltsük el együtt és csináljunk mindenféle hülyeséget. - néztem fel rá. Láttam a szemében, hogy valami olyan fog mondani ami nekem tuti nem fogsz tetszeni.

- Sajnálom Miley. De ebben az 1 hétben Harryéknél leszünk, hogy megismerjük egymást még az élő műsor előtt. Annyira sajnálom, hogy nem lehet ott mikor emész. - mondja Liam.

- Semmi baj. A műsor fontosabb mint én. - gombócot éreztem a torkomban. - Akkor én megyek is haza össze pakolni. Sok sikert Liam Payne. - mosolyogtam rá majd még egyszer megölelem.

Haza érve már patakokban folyik a könnyem. Anya nem is kérdez semmit csak szélesre tárja nekem a karjait. Én meg mint egy baba belezuhanok a karjába és keservesen sírok. Miért érzem azt, hogy ezzel lehet végleg elveszítem a legjobb barátomat? Nagy sokára végre abba tudom hagyni a sírást. Elmesélem anyának, hogy a nyárra vissza megyek Amerikába a bátyámhoz. Legelőször persze tiltakozik, de végül is beadja a derekát. Talán rá jött, hogy ott jobb lesz most mint itt.

Felrohantam a szobámba és küldtem egy SMS-t a bátyámnak, hogy már holnap elmegyek hozzá. Szerencsére rá ér így végül is holnap megyek, ami nagy szerencse. Képtelen lennék tovább itt maradni, hogy közben egész nap Liamre gondolok. Jobb nekem Amerika. Egész nap csak pakoltam, ötször is átnéztem, hogy mindenem meg van e, de semmit sem hagytam ki. Mire végeztem mindennel már majdnem éjfél volt. Elmentem még gyorsan zuhanyozni majd egyszerűen ledobtam magam az ágyra. Tisztára hulla voltam. Már épp elaludtam volna mikor pittyeget egyet a telefonom.

Szia. Alszol már?

Nem Liam. Sajnos felébresztettél :)

Bocsi. Csak azt akartam mondani, hogy lehet még is csak ott tudok lenni mikor elmész. ;)

Kétlem :/

Miért?

Holnap utazom Liam. Szóval jóészakát.

Hallom, hogy pittyeg de nem foglalkozom vele. Haragszom Liamre, hogy még ebben az 1 hétben sem képes velem lenni. Lehet, hogy ez lett volna az utolsó együtt töltött hét. Nem ő inkább a haverjaival tölti. Hát akkor töltse velük. Nagy nehezen elaludtam de másnap igen korán kidobott az ágy. Ránézve az órára hajnali 5-öt muatott nekem meg a gépem 10-kor megy. Remek. Lecsoszogok a konyhában ahol már friss kávé illatot érzek.

- Jó reggelt anya. - motyogom.

- Neked is szivem. Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - néz rám anya miközben át nyújtja a kávémat.

- Kidobott az ágyam. - morgom.

Csöndeben isszuk a magunk kávéját, majd anya végül elindul dolgozni. Miután megittam a kávémat vissza slattyogok a szobámba és még egyszer megnézem elraktam e mindent. Oda lépek a telefonomhoz és megnézem mit üzent tegnap Liam. Sajnálom. Ennyi?? Sajnálom? Komolyan? Lehet, hogy soha többet nem találkozunk és csak egy sajnálomra futyja? Mérgesen zsebre rakom a telefonom majd minden cuccomat leviszem. Hívok egy taxit. Mire megérkezik a taxi már csak 1 órám van a repülőig. Amilyen gyorsan csak tud úgy hajt a taxis ami nem kicsit volt életveszélyes. Még indőben oda érek amit meg is köszönök a taxi sofőrnek. Szinte rohanok a beszálló felé. Körbe nézek, hogy merre is lehet mikor a szemem sarkából észre veszem Liamet és 4 másik srácot akik mellet vannak. A fejemre húzom a sapkámat, hogy még véletlenül se vehessen észre. Képtelen lennék elbúcsúzni tőle. Szinte már-már rohanva megyek a terminálom felé. Épp nyújtom a kártyát a stuartist-nek amikor meghallom a hangját a hátam mögül.

- El sem akartál búcsúzni tőlem? - mondja Liam. Megfrodulva látom, hogy tényleg ott van méghozzá a haverjaival együtt.

- Első oztályba szól kisasszony. Megmutassam merre van? - kérdezi meg a nő. Vissza nézek Liamre. Mintha könnyeket látnák a szemében. 

- Igen asszonyom. Viszlát Liam és sok sikert mindehez ami ezután következik. - mondom hátra se nézve.

Követem a stuartist-et és közben hallom, hogy Liam a nevemet kiáltja. Hirtelen toppanok meg. Ez nem is én vagyok. Egy ilyen miatt nem bánhatok így Liammel. Oda mondom a stuartist-nek, hogy várjon egy pillanatot. Megfordulok és teljes erőmből futok egyenesen Liam felé. A nevét kiáltom mire megfordulva vetem magam a nyakába. A szuszt is kiszorítom belőle annyira szorítom de ő is engem.

- Sok sikert Liam. Remélem te fogsz nyerni és bejárod majd az egész világot. Csak azt akarom, hogy sose felejts majd el engem. Ígérd meg, hogy sosem fogsz elfelejteni. - mondom fojtott hangon.

- Sosem. - ígéri Liam. Bárcsak igaz lenne.

Kibogózom magam a karjai közül és megfordulva szállok fel a repülőre. Fél óra múlva már fel is szállunk és elindulunk Amerikába. Érzem, hogy Liamet el fogom veszíteni, de nem akarom. Miért pont velem történik meg mind ez??

Fourth Chapter

- Hát... kényelmes az egyszer biztos. - nevettem fel majd bevonultam a fürdőbe.

Egész nap a várost jártuk. Kiderült, hogy még mindig van olyan hely, amit nem láttam. És most végre fel tudtunk szállni a London Eyera is, aminek én nagyon örültem. Fentről az egész város látni lehetett. Tuti, hogy ha valami bántani fog, akkor ideje jövök majd, itt olyan megnyugtató, és csendes. Beültünk még a Starbucksba is egy forró csokira. Isteni itt a forró csokoládé, meg kéne tudnom mi a receptjük. Végül sajnos Liamnek haza kellett mennie.

- Köszi, a tegnapit és a mai napot. Rég szórakoztam már ilyen jól. - öleltem meg szorosan Liamet. - Te vagy a legjobb barát a világon.

- Kölcsönös. Hétfőn találkozunk. - intett majd kihajtott a kocsijával.

Az ajtón belépve anyát nem találtam sehol csak egy papír cetlit. Ne várj. Későn jövök haza. De azért vacsizzál kicsim. Puszi Anya. Csúcs. Egyedül vagyok itthon. A házi mozit bekapcsolva hangosítottam fel maxra a zenét. Neki láttam megcsinálni a vacsorámat közben énekeltem az adott zenét. És most következzen egy klasszikus mai sláger. James Arthur-tól az Impossible. Ezt imádom. 2 óra múlva kész is lesz a kajám és gyorsan bevágom. A zenét lekapcsolom, majd felvonulok a szobámba. A laptop elé beülve nézek meg egy filmet. A felénél majdnem bealudtam, de mikor a fejem nagyot koppant az asztalon egyből felébredtem. Éjfél környékén elmentem lefeküdni.

Teltek a hónapok és mire észbe kaptam már lassan itt volt a nyári szünet is. Liammel elválaszthatatlanok lettünk, mindent együtt csináltunk. Együtt kerültünk bajba persze nekem soha semmi közöm nem volt hozzá, de hát mégis mindig bemagyarázta a tanároknak, hogy én is benne voltam. Idegesítő. Most is épp a büntit üljük le, ami már most nagyon unalmas.

- Nos, Miss. Black kisasszony készen van már a matekból a házi feladata? - kérdezte meg Mr. Bernard a matek tanárom egyben felügyelő tanárunk. Mindig ő marad bent velünk és végig itt is tart minket, ami igazán szívás. Nincs neki családja ahova haza kéne mennie?

- Hát persze Mr. Bernard tanár úr. - mosolygok rá pedig legszívesebben már itt se lennék. Igazán köszönöm Liam Payne.

- Na és ön Liam? - néz rá összehúzott szemmel. Sosem szerette igazán Liamet. Megértem. Néha én sem bírom, mint például most.

- Na ná tanár úr. - mondja Liam.

A tanár csak összehúzza a szemét és legyint miszerint mehetünk. Hál istennek. Kiérve a parkolóba Liam nyakának ugrok és hatalmasat ütök a fejére.

- Annyira utállak, hogy miattad szívok mindig. - tettem karba a kezem.

- De azért szeretsz mi? - néz rám féloldalas mosolyával.

- Már nem is tudom. - nézek rá laposan.

- Tudom, hogy szeretsz. Hisz nézz csak rám. Engem mindenki szeret. - nevet rám Liam.

- Aha, szedd csak nyugodtan tovább az ego növelőidet. - ráztam meg nevetve a fejem. Elkísért egészen a kocsimig. Hát igen végre kaptam egy kocsit. Köszi bátyus.

- Amúgy szerettem volna beszélni veled valamiről. - túr a hajába Liam. Rossz érzésem támadt.

- Mi a baj? - teszem fel egyből a kérdést.

- Semmi baj nincs. Csak az van hát, hogy... - nem néz a szemembe. Itt valami olyan lesz, aminek tuti nem fogok örülni.

- Bökd már ki végre Liam. - kiálltok fel.

- Jelentkeztem az x Factorba. - néz bele a szemembe.

Én meg meg sem tudok szólalni. Itt akar hagyni? Épp most? Nagy nehezen kinyögök valami válaszféleséget, ami persze egy olyan gratulálok féle lehetett. Persze hazudok. Egyáltalán nem örülök, hogy itt hagy a legjobb barátom, de támogatni fogom hisz ez a feladata egy barátnak nem, de bár? Még váltunk pár szót majd elköszönünk egymástól.

Haza érve dobom le magamról a kabátot meg a cipőmet, majd felrohanok a szobámba és az ágyra vetem magam. A zokogás kerülget. Mit csináljak ha Liam elmegy? Kivel fogok beszélgetni, ki miatt fogok mindig büntetést kapni? Ki fog kirángatni a rossz napjaimból? Ki lesz az új legjobb barátom? Ez nevetséges, hát persze, hogy Liam marad örökre a legjobb barátom még akkor is ha az ország másik végére költözik vagy ha Amerikába. Akkor is Liam marad örökre a barátom. A telefonért nyúlok majd tárcsázok.

- Szia. Mi a baj? - kérdezte meg a vonal túlsó felén lévő személy.
- Mikor lesz a meghallgatás Liam? - kérdeztem meg.
- Holnap. - mondta.
- Ott leszek és én leszek a leghangosabb a közönségben. - nevettem fel.
- Meghiszem azt. - nevetett ő is velem.

Még beszélgettünk egy kicsit majd elköszöntünk egymástól. Képtelen voltam elaludni, csak forgolódtam egész este. Valamikor még is csak elnyomott az álom. Nagy nehezen kikászálódom az ágyból és lecsoszogok egy jó erős meleg kávéért. Ezzel a nappal végre elkezdődött a nyári szünet. Gyors megcsinálom a kávém majd vissza megyek a szobámba, közben felkapom a telefonomat és vissza fekszek az ágyamba vigyázva nehogy ki folyjon a kávém. A kávét lerakom az éjjeli szekrényemre és magamhoz veszem a gépem. Lassan kortyolgatok, miközben megnézem kaptam e levelet a bátyámtól. Elméletileg megígérte, hogy a nyárra vissza mehetek hozzá Amerikába most, hogy 3 hónap szabadságot kapott. Reménykedve nyitom meg a posta fiókomat és hál istennek van is egy levelem tőle.

Szia hugica. Hát persze, hogy jöhetsz hozzám hisz megígértem. Csak írd meg, hogy mikor jössz, hogy kimehessek eléd a reptérre. Már nagyon hiányzol. Nos akkor majd találkozunk.

Ölel és puszil az egyetlen bátyád :)

Felvisítok örömömben. Mehetek hozzá. Istenem olyan rég nem láttam már a bátyámat. Egész pontosn apa halála óta nem láttam. Annyira jó lesz vele tölteni a nyaramat. Megírtam neki, hogy kb 2 vagy 3 héten belül megyek majd csak mert, Liamet el akarom kísérni a meghallgatásra. Jesszusom most jut eszembe, hogy ma lesz a meghallgatás. Magamhoz kapom a telefonomat és már is tárcsázom Liamet.

- Hallo? - motyogja Liam. Hogy aludhat még mindig?

- Liam ma lesz a meghallgatásod. Nem kéne oda menni korán? - teszem fel a kérdést.

- Istenem. Tényleg. 10 perc és ott vagyok nálatok. - kiáltja majd semmi. Lerakta. 

10 perc?! Hogyan készüljek el 10 perc alatt? Amilyen gyorsan csak lehet letusolok és éppen hogy csak kész lettem mikor csengetést hallottam. Lerohanva gyorsan belebújtam a szandálomba. Oda kint gyorsan megöleltem Liamet majd magam után bezártam az ajtót és már is mentünk a helyszínre.

Órákat várunk mire Liamre kerül a sor de egyáltalán nem bánom. Hátra megyünk Liammel ahol megkapja a számát. Egész sok a tehetséges ember van itt, kicsit félek, hogy Liam nem fog tovább jutni. Miley ilyenre még gondolni sem szabadna. Persze, hogy tovább fog jutni és meg is nyeri majd. Igen ez lesz. Fél órával később már Liam áll a színpadon én meg tövig rágom a körmöm annyira ideges vagyok.

Amennyire izgultam nem is vettem észre, hogy Liam már el is kezdte énekelni a dalt. Annyira szép hangja van. 

- Köszönjük Liam Payne. - hallatszik Simon hangja. - Nagyon sokat fejlődtél mikor utoljára itt voltál. Szerintem egyértelmű az eredmény. - mondja Simon.

- Liam Payne te....

Third Chapter

Még csak 5 éves voltam mikor apa meghalt. Épp az iskolában voltam, amikor bejött az igazgató nő és kihívatott az osztályból. Legelőször azt hittem valami rosszat csináltam és most büntetést kapok, de semmi ilyesmire nem emlékszek.  Majd mikor kiértünk és megláttam anyát piros szemekkel tudtam, hogy valami rossz dolog történt, de hát akkor 5 éves fejjel nem fogtam még fel igazán. Oda szaladtam anyához mire ő felkapott és úgy sírt tovább.

- Mi a baj anya, és hol van apuci? – néztem bele a szemébe.

- Tudod kicsim apa most elment, jó messzire és nem fog vissza jönni. – mondja anya miközben a szeméből megállás nélkül potyognak a könnyek.

- Akkor menjünk utána. Biztos, hogy nem jár még olyan messze. – rángatom a kijárat felé anyát, de ő valamiért nem akar jönni velem.

- Nem kicsim. Már nagyon-nagyon messze jár. – mondja anya.

- D-de miért ment el? Hisz azt mondta, hogy sosem hagy el minket. – kezdek el sírni. Miért hagyott egyedül apa?

Csak később jöttem rá, hogy mit is akart mondani akkor anya. Apa nem elment, hanem meghalt. Valami részeg sofőr neki ment, persze ő kisebb karcolásokkal megúszta, míg apa nem. Akkoriban nem voltam önmagam, a suliban a jegyeim egyre rosszabbak lettek. Volt, hogy egész nap nem voltam otthon, hanem egy ‘’barátnőmnél ’’ voltam. Pedig csak 16 éves voltam. Sokat veszekedtem anyával is mikor találkozgatni kezdett valakivel. Utáltam, hogy ő képes ilyen hamar túl lenni apa halálán, míg én nem. Volt, hogy napokig nem álltam vele szóba. Szerintem anyánál akkor telt be a pohár mikor részegen haza állítottam. Rá egy hónapra elköltöztünk Londonba abban a reményben, hogy itt el tudom majd felejteni apát, de nem sikerült. Félek, hogy sohasem fogom tudni túl tenni rajta magamat.

Éreztem, hogy hátulról valaki megölel. Tudtam, hogy ki az. Liam. Megpróbáltam kiszabadulni, de túl erősen szorított én meg túl gyenge voltam. A karjába zuhanva omlottam össze végkép. Átadtam magam a könnyeknek, sirattam apám halálát és magamat is, mert még mindig képtelen vagyok abba hagyni a sírást.

- Nem lesz semmi baj sem Miley. Sírd, csak ki magad én itt leszek. – suttogta a fülembe Liam. Nem tudom mennyi idő után megnyugodtam, de lehet, hogy Liam is segített, benne mert itt volt.

- M-most biztos azt hiszed, hogy hisztis lány vagyok. P-pedig már olyan régen volt, hogy utoljára sírtam apa miatt. - motyogtam magam elé. Egész pontosan utoljára 15 évesen sírtam apa halála miatt.

- Nem gondolom ezt rólad. Normális, ha valaki miatt sírsz, főleg ha az apukád miatt. Én is sírtam mikor a nagymamám meghalt. Szóval nem ítéllek el. – mondta Liam.

- Köszönöm Liam. – suttogom.

- Mit is? – nézett rám értetlenül Liam.

- Hogy itt vagy nekem és nem ítélsz el. – bújtam hozzá szorosan. Nem válaszolt csak szorosabban ölelt magához.

Nincs is jobb szakadó esőben kint állni, mondhatom. De valahogy most ez nem tudott zavarni, mert itt volt nekem a legjobb barát a világon. Igen, szerintem kimondhatom, hogy Liam nekem a világon a legjobb barátom.

- Nem akarsz bemenni? – kérdezte meg Liam.

- Azt hiszem nem ártana. – nevettem fel.

Beszaladtunk a házba, közben majdnem fellöktük anyát is. Rosszallóan nézett ránk, de csak felmutatott az emeletre. Vettem az adást. Megfogtam Liam kezét és felvittem magammal az emeletre egyenesen a szobámba.

- Jobbra van a fürdő. Fürödj, le én addig hozok neked váltás ruhát. – mondtam majd átmentem a bátyám szobájába.

Visszaérve Liam már a fürdőben volt. Leraktam a fürdőszobához legközelebbi komódra a ruhákat majd kerestem magamnak is ruhát. Megfordulva majdnem dobtam egy hátast, ugyan is Liam állt az ajtóban egy szál törülközőben. Láttam már fiút félmeztelenül, de Liam mindenkit kiüt.

- Öhm.. ott van a komódon a ruha. Remélem jó lesz rád, még a bátyámé volt. - nyögöm ki.

- Köszi. Ja, amúgy mehetsz. – int az ajtó fele.

És hirtelen két ballábas leszek. Majdnem orra estem, de összeszedtem magam és remegő lábbak lépek be a szobába. Az ajtó túl oldaláról hallom Liam nevetését. Beállók a zuhany alá, majd a samponért nyúlok. Megnyugtató ez a meleg, egész nap itt tudnék lenni. Fél óra múlva lépek csak ki a zuhany alól majd felöltöznék, ha nem felejtettem volna el behozni a cuccokat. Pedig emlékszem, hogy nálam voltam. A francba elejtettem, amikor megláttam Liamet. Szorosan magam köré tekerem a törülközőt és kilesek az ajtón. Tiszta a levegő, oda surranok a ruhákért és persze, hogy ebben a pillanatban lép be Liam. Lefagytam teljesen. Amilyen gyorsan csak tudok, visszamegyek a fürdőbe ahol persze nagyot taknyolok. Hallom, ahogy Liam rajtam nevet közben, míg én szerencsétlen itt fekszem kiterülve. Az átlagnál is gyorsabban felkapom magamra a ruhákat, majd elkezdem megszárítani a hajamat.

Mikor kijövök a fürdőből Liam elterülve fekszik az ágyamban.

- Na de kérem. Az az én ágyam és nem illik csak úgy belefeküdni. – teszem csípőre a kezem.

Liam csak rám néz és még jobban bele fészkeli magát az ágyamba. Neki futásból ráugrottam majd kezdetét vette a párna csata. Sajnos ő nyert és nem én. Mire végeztünk teljesen ki voltam terülve és úgy lihegtem mintha lefutottam volna a maratont, kétszer.

Szinte egész éjjel beszélgettünk, így sok mindent megtudtam róla. Megtudtam például, hogy mindig is az volt az álma, hogy énekes legyen és, hogy egyszer jelentkezni akar majd egy tehetségkutatóba. Elmondtam, hogy nekem is ez az álmom meg, hogy színésznő legyek. Meséltem neki apáról is meg a bátyámról, elmondtam, hogy halt meg apa meg, hogy miért lett a bátyám tengerész katona. Mindent elmondtam neki cserébe persze ő is elmesélte, hogy nem az igazi apjával él mert a szülei még régebben elváltak de, hogy ő nem is bánja igazán. Nem tudom igazából, hogy mikor is nyomott el minket az álom de mikor kinyitottam a szemem már reggel volt és a fejem Liam felső testén volt. Felnéztem hátha Liam még mindig alszik és nem látja hol is van a fejem, de  sajnos nem volt ilyen szerencsém. Liam szeme nyitva volt és pontosan engem nézett.

- Jó reggelt. - mosolyogtam rá.
- Neked is Miley. Kényelmes? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hát...

Second Chapter

Istenem ez a srác egy adonisz én mondom. Barna szemek, és a tetoválásai. Szerintem, ha képes lettem volna, most már egy pocsolya lennék. Elég hülyén nézhettem ki ott tátott szájjal és kidülledt szemekkel. Megráztam a fejemet majd újra ránéztem.

- Még egyszer bocsi, hogy neked mentem, de most mennem kell. –motyogom, majd kikerülve indulok haza fele.

Hallom, hogy utánam szól, de nem állok meg. Még csak az kéne, hogy hülyét csináljak magamból egy ilyen srác előtt. Kizárt dolog meg amúgy is holnapra már nem is fogja tudni, hogy ki vagyok.

Haza érve ledobtam a cuccomat a szobámba majd lementem a lépcsőn, hogy megcsináljam a vacsoránkat. Az órára ránézve láttam, hogy még van 2 órám anya érkezéséig. Palacsinta. Ez lesz a vacsora úgy is ráérek. Az ipadomat bedugtam a fülembe és már is csináltam a palacsintákat. Mivel csak ketten vagyunk ezért nem csináltam olyan sokat, mint máskor szoktam. Ilyenkor áldás, hogy egyke vagyok. Apukám még kiskoromban meghalt autóbalesetben, azóta csak ketten vagyunk anyuval és bár néha nagyon is hiányzik az apukám, egyre inkább hozzá szokom, hogy már csak ketten vagyunk egymásnak. Az elején sokat sírtam, valamikor még most is néha, ha rá gondolok, de próbálok minél kevesebbet gondolni rá.

7 órára betoppan anyu és neki látunk a vacsorának. Vacsora után felmegyek a szobámba és megcsinálom a házi feladatokat. Hihetetlen mennyit képesek feladni, mintha nem is létezne másik világ a sulin kívül. Már éjfél is elmúlik mire megcsináltam az össze leckét és tanultam másnapra. Most nehogy azt gondoljátok, hogy stréber vagyok. Dehogy is. Nekem a tanulás abból áll, hogy egyszer átolvasom, és ami megmarad, abból összehozok egy 3-ast esetleg egy 4-est.

Befészkelem magam a puha ágyamba és már is elaludtam. Liamról álmodtam és nem valami szépet. Azt álmodtam, hogy egy autóbalesetben meghalt majd kiderült, hogy nem is ő, hanem én. Sajnos ez az álom rányomta a bélyeget a mai napomra. Kezdetnek majdnem elkéstem az első órámról, ebédidőben egy centin múlott, hogy ne rám boruljon a tálcám. Majd az mikor a folyosón szembe találkoztam Liammel.

- Hé... te vagy a tegnapi lány. Miley igaz? – jött elém Liam.

- Öh... izé igen. Én vagyok az te meg Liam. – mondtam.

- Nem is tudtam, hogy te is ide jársz. – nézett rám.

- Hát én sem, hogy te ide jársz. – motyogom.

- Végeztél mára? – kérdezte meg.

- Igen. Épp a cuccomért mentem volna, ha nem ütköztem volna össze veled. – mondom.

- Elkísérlek. – mondta majd meg sem várva a válaszom indult el a szekrényem felé, bár gőzöm sincs honnan tudta melyik az ennyimé.

Kivettem a cuccomat majd, csak azt vettem észre, hogy Liam kikapja a kezemből a táskám és a vállára rakja. Elmotyogtam, hogy én is tudom ám vinni mire megrándította a vállát. Nem volt más választásom követnem kellett. Kint oda ment az egyik kocsihoz és kinyitotta az anyós ülést.

- Szállj be. – mosolygott rám.

Össze vagyok zavarodva, de azért mit ad isten beültem mellé. Egyszer élünk csak.

- Láttad már Londont? – kérdezte meg nagy sokára.

- Még nem volt alkalmam teljesen körbe nézni. Csak a fontosabb helyeket néztem meg. – mondtam.

- Például? – nézett ki a szélvédőn.

- A boltokat. Megkerestem melyik a legközelebbi bolt. Nekem ez egyelőre elég. – válaszolom.

- Hát akkor ideje, hogy körbe vezessen valaki téged. – nevetett fel.

És tényleg betartotta. Megmutatott minden olyan helyet ahová mindig is el akartam menni csak soha nem volt időm, és most még is itt vagyok. Legjobban a London Eye tetszett, csak sajna nem volt már időnk felülni rá. Voltunk még a Big Ben-nél is. Majd végül beültünk a Starbucksba. Rendeltünk magunknak egy-egy kávét majd kerestünk egy eldugott asztalt.

- Köszönöm a mai napot Liam. El nem tudtam volna képzelni ennél őrültebb napot, mit a mostani. - néztem rá hálásan. Nem is tudom mikor voltam utoljára ilyen boldog. Talán még apukám halála előtt.

- Nagyon szívesen Miley. Nekem is tetszett a mai nap. Amúgy merre laksz? Elmennék, hétfőn érted aztán együtt mehetnénk suliba, ha gondolod. - vakarta meg a nyakát.

Épp válaszolni akartam mikor megcsörrent a telefonom. Anya. Szememet forgatva vettem fel. 10 perc sem kellett, és már is mérges voltam anyukámra. Miért szól bele mindig az életembe? Gyorsan elköszöntem majd letettem.

- Liam. – nyeltem egy nagyot. - Lenne kedved átjönni vacsorára? Anya meg akar ismerni téged. – morogtam . Kérlek, mondj nemet. Bármit megteszek, csak mondj nemet. 

- Persze. Jól hangzik. Akkor induljuk. – nevetett fel az arcomon.

Így hát elindultunk hozzák. Nem tartott tovább 5 percnél és már meg is érkeztünk. Mikor megláttam anya kocsiját legszívesebben elfutottam volna. Miért mondtam el egyáltalán Liamnek? Csigalassúsággal szálltam ki a kocsiból. Belépve az ajtón anyával találkozunk, aki épp főz. Úristen. Gyorsan oda szaladok hátha menthető, még de ránézve rájöttem, hogy ezt már nem lehet megmenteni.

- Anya. Kinyírtad a kajánkat. Halott kaját nem eszek. – kiáltottam fel. Hallom, hogy a háttérben Liam röhög. De még ez sem tud annyira zavarni, mint az, hogy anya kinyírta a kajánkat.

- Kutya baja sincs szívem. – néz rá anya. - Vagy talán még is. – nevet fel, majd megpaskolja az arcomat. - Megcsinálod te míg én elbeszélgetek Liammel? – húzza fel az egyik szemöldökét.

- Anya. – nyögök fel. Ilyen nincs.

- Nem csinálok semmi rosszat sem drágám, csak megismerkedem az első barátoddal. – kacsint rám. - Remélem finomat fogsz csinálni. – ad egy puszit az arcomra majd Liammel együtt bemennek a nappaliba.

Mindig ezt csinálja, bárkit is hozok, haza mindig cikis helyzetbe hoz. Csak egyszer lehetne normális anyuka, aki tud főzni és nem hoz ilyen helyzetekbe. 1 óra múlva kész lettem a vacsorával, és amikor beléptem a nappaliba anya már is a fotó albumot mutatja Liamnek.

- Anya. - sikítom a nevét majd oda rohanva kapom ki a keze közül az albumot.

- Jaj Miley nem is mondtad milyen cuki voltál régen. - néz rám Liam. Bárcsak lehetne, szemel ölni, mert akkor most mindketten halottak lennének.

- Már kész is a vacsi? - néz rám anya.

- Igen. - morgom, majd faképnél hagyom őket.

Vacsora közben sem szólok hozzájuk, sőt rájuk sem nézek. Ezzel nagyon messzire ment anya. Nem elég, hogy cikis helyzetbe hozott még a családi képeket is megmutatta neki. Hisz benne van apu képei is, még amikor itt volt. Érzem, hogy a szemeimet ellepi a könny.

- Kicsim minden rendben? - teszi a kezét a kezemre anya. Ránézek és elönt a harag. Haragszom anyára, mert megmutatta az albumot, haragszom Liamre amiért megnézte a képeket és haragszom magamra, hogy ennyi év után is sírok, ha csak apára gondolok. Eltolom magamat az asztaltól, majd a fogasról magamra kapom a kabátomat és kiviharzok az ajtón. Amilyen szép időnk volt délután mostanra felváltotta a szakadó eső. Megállok és felnézek az égre. A könnyeim összekeverednek az esővel és most az egyszer úgy érzem, hogy talán sohasem fogom tudni túl tenni magamat apa halálán.

First Chapter

Már megint elment az istenverte internet. Pedig anya megígérte, hogy megcsináltatja most már, de látom még mindig nem sikerült. Már 1 hete, hogy ide költöztünk Londonba és még mindig nem csináltatta meg. Hogyan éljek internet nélkül? Mi lesz így a blogommal vagy a Facebookkal? Na, jó ez így egy kicsit túlzás. Nem vagyok én az a fajta, aki minden másodpercét az interneten tölti. Inkább olvasni szeretek a gépen, vagy zenét hallgatni. És mivel most elszállt, és egy jó darabig vissza sem fog térni, ezért letehetek arról, hogy olvasni vagy zenét fogok hallgatni. A széken megfordulva néztem végig a szobámon. Egyszerű kis szobám van. A falak meggy bordó színűek, míg a bútorok fehérek. A szobám nagy részét a hatalmas francia ágy foglalja el. A falakon poszterek, és a közös képek a barátaimmal. Az ágyam mellett van egy pici éjjeli szekrény. Ebben tárolom a személyes cuccaimat. Teljes egészében meg vagyok elégedve az új szobámmal. Csak egy valami ront bele az összhangba. A dobozok. Nagy sóhajtással léptem oda, majd törökülésbe leültem és kinyitottam az egyik dobozt. Ruháimat szépen összehajtogattam vagy éppen felakasztottam őket. Anyám mindig utálta, ha össze vissza vannak dobálva, de én így szerettem. Ezért mindig bejött és rendbe rakta őket közben meglesett minden olyan dolgot, amit nem kellett volna. Így hát nekem kellett rendbe tennem a ruháimat és akkor anyám nem jön be. Ami nekem teljesen megfelelt.

- Miley segítenél egy kicsit?! – kiállt fel anyukám a földszintről. Lecaplatok a lépcsőn egyenesen a konyhába.

- Szia, anya. – adok, egy puszit neki majd segítek elpakolni a dolgokat. Felajánlom, hogy én főzzem meg a vacsorát.

Tudni illik, anyukám borzalmas dolgokat tud művelni a kajával és nem jó értelemben. Egy laza vacsorára gondoltam, ami nem más, mint lassagne. Nem kell sokat tökölni vele és még finom is. Vacsora után visszacaplattam a szobámba majd magamhoz vettem egy könyvet és elterültem az ágyamon. Egy idő után tuti elnyomott az álom, mert mire felkeltem már hét ágra sütött a nap. Ásítottam egy jó nagyot, majd bevonultam a fürdőbe. A zuhany alá állva vettem magamhoz a levendula illatú szappanomat meg a samponomat. Ez a

kedvenc illatom, meg anyukámnak is ezek szerint. Ugyan is a samponom fele már nincs is meg pedig emlékszem, hogy tegnap még megvolt a háromnegyede. Anya mindig fél litert felken, a hajára csak tudnám miért. Bebugyolálom a hajam egy törülközőbe majd alaposan megszárítkozom. Ahogy csak tudom, szárazra törlöm, a hajam majd az asztalkámhoz megyek. Vékony tincseket fogok, majd felcsavarom a fejem tetejére és egy hajtűvel oda tűzöm. Ugyan ezt megismétlem még párszor, míg az összeset fel nem tűztem. Haj szárítóval megszárítom, majd kibontom. És lám már meg is van a göndör hajam. De 10 perc után megunom, hogy mindig a szemembe lóg, és ló farokba kötöm össze. Egy egyszerű szettet veszek magamra, ami egy csőnaciból és egy katona mintás ingből áll.

Lent magamra kapom a fekete csukámat meg a táskám és már kint is vagyok. Hétfő van, ami egyet jelent a véggel. Új hely, új suli ahol nem ismerek senkit sem. Már előre élvezni fogom. A sulihoz vezető út kb. fél óra gyalogolva. Bárcsak már lenne egy autóm. Mi értelme egy jogsinak, ha nincs autód? A sulihoz érve, azt veszem észre, hogy az udvar tele van emberekkel, akik még 1 hete nem voltak itt. Lehajtott fejjel megyek, a bejárat felé miközben próbálom nem meghallani, amit rólam beszélgetnek. A titkárságon megkapom az órarendemet, mert hát ezt sem tudta elintézni anyám így tuti megbámulnak, mert egy kések, kettő új lány vagyok. Érzem, hogy ez nem az én napom lesz. Minimum 10 percembe telt mire megtaláltam és kinyitottam a szekrényem. Magamhoz vettem a cuccaimat és elindultam a 56-os teremhez. Ami nem más volt, mint az ének terem. Oda érve mélyet lélegeztem majd bekopogtam, lassan nyitottam be.

- Öh... elnézést, de még új vagyok és csak most kaptam meg az óra rendemet é-és eltévedtem. – dadogóm össze akadt nyelvel. Ennél kínosabb nem is lehetne.

- Ja, igen. Már emlékszem. Nos hogy hívnak? – kérdezte meg a tanárnő tőlem.

- Miley. Miley Black. – motyogom.

- Foglalj, helyet kérlek. – int a padok felé.

Sietve hátra megyek a leghátsó padba. A hátamban érzem, ahogy engem néznek, és ez idegesít. Ledobom magam, a táskámat meg magam mellé, hogy még véletlenül se üljenek le mellém. Az idő rohamosan telik és már csak azt veszem észre, hogy végre vége az iskolának. Mire kiérek, az udvar ismételten tele van, elgondolkodom, hogy nekik volt egyáltalán órájuk? Mert hát valljuk be én voltam az, aki legelőszőr elhagyta a termet. Vállat vonva indulok, haza fele közben a fülest bedugom a fülembe és maxra hangosítom a zenét. Magamban énekelve észre sem vettem, hogy valaki jön szembe velem csak akkor, amikor már összeütköztünk és én, mint egy palacsinta kiterültem a járdán.

- Istenem ne haragudj. Nem vettelek észre túlságosan is elgondolkodtam. – hajolt fölém egy igen szép barna szemű srác. 

- Semmi baj. Nem tört el semmim sem, és hát én sem figyeltem oda igazán. – álltam talpra majd leporoltam a port magamról.

- Liam vagyok. Örvendek a szerencsének. – nyújtotta felém a kezét én meg mosolyogva ráztam meg.